Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny, amelyre még jelentkezhetnek a lányok. A szépségverseny a regionális fordulóval kezdődik. Ide maximum ötvenen juthatnak be a szakmai zsűri döntése nyomán, így nem érdemes halogatni a jelentkezést. A dicsőség mellett, hogy ők képviselhetik szűkebb hazájukat a fináléban, értékes nyeremények és élmények is várják a Tündérszépeket. Április 29. 10:00 és május 30. 23:59 között a szavazók minden vármegyében egy 2 főre szóló wellnesshétvégét nyerhetnek. A játék részleteit itt találja.
Fürcht Tímea
Gyöngyöshalász , 19 éves
5,45 pont
– Jelenleg egy gyöngyösi középiskolában tanulok eladónak, de később rendezvényszervezéssel szeretnék foglalkozni. Már egészen kicsi korom óta modell szeretnék lenni, és úgy gondolom, hogy a Tündérszépek szépségverseny egy jó lehetőség erre. Már gyerekkoromban nagyon szerettem, ha anyukámék fotóztak. Szeretnék bizonyítani a versenyen édesapámnak, aki elhunyt, így sajnos már nem lehet közöttünk. Nagyon szeretném, ha föntről is büszke lenne rám.
Tímea kedvenc étele a spagetti és a csokoládé, kedvenc itala a limonádé. Kedveli a Rilés – Myself in the sea című számát, a parfümök közül pedig a Zara markára esküszik. Magassága 164 centiméter és a halak csillagjegyében született.