Magyar Péter másodszor is megfutamodott a vita elől
A Tisza Párt elnöke egyszerű program alapján kommunikál, Orbán Balázs leleplezte a PetiBotot.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntőben szeptember 2. és 26. között adhatják le értékeléseiket olvasóink.
Zsanett Szigetszetmiklóson él, de Budapesten tanul a BME Kereskedelem és marketing szakán, szeretne közgazdász lenni. A fotózás nem volt neki újdonság, ugyanis 2015 óta modellkedik, így tapasztaltan mozgott a kamera előtt. Korábban tíz éven át versenyszerűen lovagolt, és a sport azóta is fontos része az életének. Ahogy az állatok is, van egy kis pónija, 2 kutyája és 2 macskája. Egy olyan verseny, mint a Tündérszépek, szerinte sok ajtót kinyithatnak, sok lehetőség van benne, és emellett új barátokat is szerezhet az ember. Zsanett 177 cm magas, Vízöntő a csillagjegye, kedvenc étele a carbonara, itala az almalé. Zenében a The Weeknd dalait szereti, illatban az Armani Sít.
Hegyi Zsanett
21 Szigetszentmiklós
Magyar Péter másodszor is megfutamodott a vita elől
A Tisza Párt elnöke egyszerű program alapján kommunikál, Orbán Balázs leleplezte a PetiBotot.
Akár kétszáz forinttal is drágíthatja a benzin árát a brüsszeli karbonadó
Az Európai Bizottság lényegében azt akarja elérni a tagállamoknál, hogy a klímavédelem zászlaja alatt mesterségesen megemeljék a lakosság energiaköltségeit, pedig azokat egyre kevesebben tudják megfizetni – emlékeztet Hortay Olivér, a Századvég klíma- és energiapolitikai üzletágának vezetője.
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
Egy jelöltet csak egyszer értékelhetsz naponta.
Hegyi Zsanett köszöni, hogy értékelted!
Hegyi Zsanett köszöni, hogy értékelted!
Magyar Péter másodszor is megfutamodott a vita elől
A Tisza Párt elnöke egyszerű program alapján kommunikál, Orbán Balázs leleplezte a PetiBotot.
Akár kétszáz forinttal is drágíthatja a benzin árát a brüsszeli karbonadó
Az Európai Bizottság lényegében azt akarja elérni a tagállamoknál, hogy a klímavédelem zászlaja alatt mesterségesen megemeljék a lakosság energiaköltségeit, pedig azokat egyre kevesebben tudják megfizetni – emlékeztet Hortay Olivér, a Századvég klíma- és energiapolitikai üzletágának vezetője.
További versenyzők
Cserneczky Laura Anna
22
Pápa
Türmer Zsófia
18
Törökszentmiklós
Roskó Bianka
20
Nyírkarász
Orosz Viktória
22
Szerencs
Schneider Szonja
21
Pécs
Mezei Virág
21
Orosháza
Balog Vivien
21
Szombathely
Leskó Panna
19
Gyöngyös
Fóris Andrea
18
Salgótarján
Csorba Petra
23
Csép
Zsanai Mia
20
Siófok
Fekete Fanni
22
Hajdúböszörmény
Kohán Anita
34
Budapest
Horváth Lilla
18
Dunaújváros
Gősi Gabriella
18
Sárszentlőrinc
Sümeghy Laura
18
Szeged
Algács Lia
18
Győr
Tóth Evelin
27
Murakeresztúr
Dakó Gréta
20
Kecskemét
Magyar Dóra
22
Sopron
Palik Bianka
21
Budapest
Korábbi fordulók
Korábbi versenyek