Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntőben szeptember 2. és 26. között adhatják le értékeléseiket olvasóink.
Danyi Kitti Viktória vagyok, 21 éves, jelenleg szempillaépítő tanfolyamra járok, mellette dolgozom. Szeretek edzeni, futni. A szépségversenyre azért jelentkeztem, hogy megmutassam, meg lehet valósítani az álmokat, és hogy önelfogadása buzdítsam a lányokat.
Kitti 167 centiméter magas, csillagjegye: oroszlán. Kedvenc étele a gyros, kedvenc itala pedig a multivitaminos gyümölcslé. Kedvenc zenéje a Pogány Induló Mámor című dala, parfümje pedig az Yves Saint Laurent Black Opium illata.
Danyi Kitti Viktória
21 Rákócziújfalu
Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Szijjártó: újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal szembeni hadjárat
„Újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal, kormányokkal szembeni hadjárat” – írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

További versenyzők
Moldován Alexandra
18
Tószeg
Türmer Zsófia
18
Törökszentmiklós
Sike Szilvia
18
Tiszaföldvár
Pócs Annamária
27
Szajol
Mics Margit
33
Gyöngyös
Szabó Anna
25
Tiszaföldvár
Járomi Lili
18
Alattyán
Deák Milla Manna
18
Salgótarján
Berki Elizabet
23
Öcsöd
Négyesi Dorina
21
Fegyvernek
Marozsán Amanda
18
Jászberény
Kótai Réka
21
Hatvan
Csillag Emma
18
Szolnok
Kása Mercédesz
23
Törökszentmiklós
Vallyon Bettina
24
Szolnok
Fürcht Tímea
19
Gyöngyöshalász
Szőnyi Friderika
21
Eger
Mazug Gréta
18
Tomajmonostora
Szajli Vanessza
18
Vezseny
Gyurkó Rebeka
19
Szolnok
Baktai Cintia
22
Kenderes
Fóris Andrea
18
Salgótarján
Jakubovics Mónika
23
Bátonyterenye
Gazsó Viegas Jennifer Adrianna
21
Vámosgyörk
Bolla Nikoletta
25
Szolnok
Czakó Viktória
23
Kőtelek
Gazsi Zsófia
29
Jánoshida
Leskó Panna
19
Gyöngyös
Korábbi versenyek