Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Immár ötödik alkalommal indult útjára a Tündérszépek országos szépségverseny. A legszebbeket a zsűri juttatta a döntőbe. Az olvasók szavazatai alapján pedig egy lány csatlakozhatott a döntősök mezőnyéhez. A tét nem kicsi, hiszen a Tündérszépek győztese, vagyis a szépségkirálynő 1 éves OMODA 5 személyautó használatot nyer, valamint kozmetikai szépségcsomagot és mobiltelefont is kap ajándékba. Az országos döntőben szeptember 2. és 26. között adhatják le értékeléseiket olvasóink.
– Korábban kétszer már szerepeltem a Tündérszépek szépségversenyen, akkor még Jászkunságban. Nagyon jól éreztem magam. Hobbim a műkörmözés, és szabadidőmben nagyon szeretek kirándulni is. Korábban nem sikerült továbbjutnom, ám most az a célom, hogy minél tovább jussak a versenyben. A Facebookon figyeltem fel a szépségversenyre, ezután pedig eldöntöttem, hogy megmérettetem magam.
Friderika kedvenc étele a piza, itala a kóla. Mindenféle zenét szívesen meghallgat,, a parfümök közül pedig a Guess márkára esküszik. Magassága 165 centiméter és a vízöntő csillagjegyében született.
Szőnyi Friderika
21 Eger
Menczer Tamás keményen odaszólt a Tisza párt elnökének
A kormány már akkor számos válságot kezelt, amikor Magyar Péter, mint Vargáné élte gondtalan életét – írta Menczer Tamás, a Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója hétfői Facebook-bejegyzésében.
Szijjártó: újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal szembeni hadjárat
„Újabb lendületet vett a migráció ellen küzdő politikusokkal, kormányokkal szembeni hadjárat” – írta a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn a Facebook-oldalán.

További versenyzők
Berki Elizabet
23
Öcsöd
Gyurkó Rebeka
19
Szolnok
Mazug Gréta
18
Tomajmonostora
Sike Szilvia
18
Tiszaföldvár
Kása Mercédesz
23
Törökszentmiklós
Gazsi Zsófia
29
Jánoshida
Czakó Viktória
23
Kőtelek
Leskó Panna
19
Gyöngyös
Csillag Emma
18
Szolnok
Danyi Kitti Viktória
21
Rákócziújfalu
Marozsán Amanda
18
Jászberény
Baktai Cintia
22
Kenderes
Négyesi Dorina
21
Fegyvernek
Deák Milla Manna
18
Salgótarján
Türmer Zsófia
18
Törökszentmiklós
Szabó Anna
25
Tiszaföldvár
Szajli Vanessza
18
Vezseny
Fürcht Tímea
19
Gyöngyöshalász
Gazsó Viegas Jennifer Adrianna
21
Vámosgyörk
Moldován Alexandra
18
Tószeg
Fóris Andrea
18
Salgótarján
Járomi Lili
18
Alattyán
Pócs Annamária
27
Szajol
Bolla Nikoletta
25
Szolnok
Jakubovics Mónika
23
Bátonyterenye
Mics Margit
33
Gyöngyös
Kótai Réka
21
Hatvan
Vallyon Bettina
24
Szolnok
Korábbi versenyek